Helyben

Ki kutatja, nem leli,
hisz kívülről lát,
s mit óhajt nem értheti,
mert a benn léte állapot,
s aki ennek részese,
az nem tudja miért,
de nem keresi.

Embersorsok apró darabkáit szórta szét az Úr,
S féltőn tekint, helyét ki találja meg,
S önmagának talentumát miként osztja ki!

2007. november 14.

Hangulat

(Zsuzsinak és Mártonnak)

Ferde vasban
Álló szeg cseg,
üllőzenét koponáló
kalapács leng
fürge kézben,
s szikrát hány a kályha,
mélyen, erdei,
nyári éjjelen.

2007. október

Esti ima

Én Istenem
Mi Istenünk,
becsukódik már a szemünk?
De a Tied nyitva talán,
Kérlek kicsinyt jobban
figyelj most reánk,

Mert az ember ember ma is,
Birtokvágya körbe szövi,
S kinek adnak, elvesz még,
a felebarát is ellenség,
ha nem teszi mit óhajt.

Kinek dolga itt tennie,
Az megfásul vagy tovább áll.
Bár idegenben, idegen.

Én Istenem
Mi Istenünk,
becsukódik már a szemünk?
De a Tied nyitva talán,
Kérlek kicsinyt jobban
figyelj most reánk,
Hogy otthonunk hazánk legyen,
S hazánk az otthonunk,
Hol békében, büszkén,
És magyarként lakhatunk.

2007. november 16.

Igy lett e tett

Itt élek e földön
Az emberi fajnak tagjaként,
vagyok amolyan fehér fajta része.

S él itt még megannyi faj
És azon belül fajta,hogy még
emberfia sem igazodik ki rajta.

S hogy miért lett e tett,
Csak a Teremtő tudja, a sok kicsi
Lélek testét miképpen csoportosította.

2007. október 26.

Halottnak napja

Holtakkal él a temető,
s élőkben ég az emlék,
mécses fényes a levegő,
s oly kevés a vendég.

Falevelek hullnak szerte,
hírt adnak, hogy élnek,
mindenütt a világon
emléktüzek égnek.

1998. november 1.

Az est

Oly jó az esti órák fénye,
a csillagos égre nézve.
S oly jó a fáradtságnak leple,
mely óvva lep be.

S oly szép a hold iramló árnya,
mely telten sugárzik az éjhomályba,
s a vidáman éneklő lég,
mit oly régóta vártam én.

Köszönt engem az ágy, s a párna,
nyugovóra kéne térni mára,
s ha szemem pillái egymáshoz érnek,
hálaszót éneklek én az éjnek,
megfordulok, s álmodom,
egy másvilágba távozom,
s ha majd helyet cserél a hold, s a nap,
meglátod vidám lesz a holnap.

1997.

A dal ide kattintva meghallgatható a Misztrál együttes előadásában!

Advent

Illópárlat a tálban,
Mécs az asztalon,
Havas utak fölött
Száll a fény,
Angyalszárnyakon.

Hirdeti a létét,
Mutatja az utat,
Emberi múltammal
Szemem,
Csillagot kutat.

Kinyitom kapumat,
Hadd menjen, mi
Nyugalmat itt nem lel,
Betér a jászol s
Egy szellő reám lehel.

Nincsen földi kincsem,
Erényem kevés,
Mindenem, mim lehet,
Leteszem e jászol elé.
Még gőzölög a tál,
Ég a mécs,
Köszönt ez Adventi éj:
Fénnyel telt téli sötét.

2001. november

A vers a Misztrál együttes előadásában:

Szárát vesztve

Leszakadtam elhervadok
Egyszercsak majd elrothadok
Elrothadok beépülök
Jövő nyárra megszépülök
Megszépülök csábítok
Apró tüskét szárítok
Böködök vagy engedek
Ne sajnáljatok engemet!

Szakítottam én is bimbót
Fénylő igaz alma-hintót,
gyönyörűt kecseset
karcsú szárú kedveset
szakítottam, elhervadt,
apró teste elrothadt,
elrothadt és beépült
jövő nyárra megszépült.

2003. augusztus 27.

Hogy vagyok?

I.

Akár egy szétdúlt lakásban,
falról leesett kalitkában
vergődő madár,
ki eltörte szárnyát!
De ez nem igaz!

II.

Akár a tengerparton
Heverő homokszem,
Melyet elért a tenger.
De ez nem igaz!

III.

Azt mondom: köszönöm, jól!
Csupán azért, hogy
Ne kelljen belegondolnom.

2003. december 5.

Elhagyni

Robog a táj, a nap lemenőben.
Sárguló repce dicséri a tavaszt.
Földanya kebleit zöldellő
Búza lepel őrzi,
Lágy harmattal fed
Cseréptetőt az alkonyat.
A trágya szaga tegnap
Szállt fel a földeken.
Nagybajuszos ember terelget
Fejésre érett tehenet.
De jó elhagyni, hűtlennek lenni, Budapest.

2005. július

Fagytalan éjjelen

Ablakon csillog a sárgafényű macskakő,
Szemben virágzó mandulafa kergeti
árnyékát az ezüst-hídú vén Dunán,
S míg éled a tavasz, búsul a nemzet,
hallgat a mély.
Egy lassú árny nyomja fagytalan éjjelen
örökös nyelvét tátongó vénába,
s nézi, mint sápad a büszke nép,
s válik holtá a mosoly,
rokkantá az álom.
S míg balhitekben hisz, tajtékzik, révül,
Nyílnak a kertben a nyári virágok.

2007. március

Simogató égi jel

Füvet dirigál a szél,
Színét alkotja a rügy,
Fényt kerget az égbolt,
Álmot idéz az éj.

Szösszen a pillanat,
Mint énekszó, ha száll,
Apró levelekről
Harmat cseppje hull.

S álmomból ébredve
Álmodom tovább,
Hiszen álmom Te vagy,
s Veled simogat az ágy.

2007. július 10.

Aranyló hajnalon

Aranyló hajnalon
Tekint ránk az ég,
Szellő cirógatja
Arcunkra Tekintetét.

S mi itt állunk a mennyei
Kovácsra várva,
Megszeppenve, picinyt félőn,
De vágyva egymást!

Áldj meg minket Uram,
Tartsd meg hitünket,
Tekintetüket,
Szerelmes szívünket!

Áldj meg minket Uram!

2007. február 8.

A mű

A mű veszte lehet
A művész helyzete.
A mű vészhelyzet
A “farkast kiállt” eset.

A mű mű, ha érték,
Ha pedig mű a mű,
Értéktelen kacat.

Az értő lélek művelt,
A vélt művekkel élő mű.

Hű, esik a hó!

2007. január 27.

Pörög

Az élet pereg,
S újra termi gondjait,
S mi volt, újra lesz,
Mint nyárutó gondoló
Halk tücsök nesz,
Mely csak véget él,
S ezt beszéli el.

Az ember bánatában
Örömének távolába
Nem tekint.
S boldogságban nem
Bánkódik gondjain.

Ó hirtelen gondolat,
Mi felkavar, köszöntlek.
Tág ajtókon utam
Tán egyszer, tán egyszer
meglelem.

2007. 02. 12.

A Pele esete

Sas-madár a szélben, nyolcágú napsütésben kergeti a pelét, mikor meglátja menyét, sasfiának kecses termetű, széles szárnyú örömét. Tudjátok! Amolyan nöstény féle sast.

Nem is rest a büszke após, úgy gondolja megpróbálja ifjú menyét, így megmutatja neki a pelét, s annak réten elfoglalt pontszerű helyzetét.

Mondja neki: öreg ő már vacsorát haza cibálni, nyestet, pelét, nyulat vadászni,
Átadja inkább helyét az ifjúság hevének, sasfiának kecses termetű, széles szárnyú örömének.

Miközben még az após papolva sasolt, a piciny állat már a földön hasalt, s a szusz se volt már benne. Így esett, hogy elesett a szegény pele.

S hogy a történet miként zárult? Az öreg após nagyot ámult, s könny szökött éles szemébe,
Megértette, miért szeretett a fia a menyébe.

…..

Persze csak tudni vélte ezt, mert nem ezért szerette,
De a tudat néha csalfa hit,
S a hit is olykor sötét út!

2007. február

Az én hazám!

Rendetlen a város,
akár a lélek,
Add Uram, kérlek,
Hogy magamtól ne féljek.

Magamban keresve
Leljem meg a lelkem,
Utcaköves lépésemben
Más ne akarjon engem.

Add kérlek, Uram
Mit igaz hittel várok:
Egyszer hazámban
Hadd legyek zarándok!

2006. szeptember 19. éjszaka

Háladal

Hahotázik lelkemben a szó,
szívemben megbabonáz az élet,
mert könnyű vagyok,
akár pillangó szárnya
estporos fényben,
vagy királylány aranyhaja
ezeregy mesében.

Könnyű vagyok,
s könnyű vagy Te is!

S míg lepelruhánk alatt
szerelmes szél libben át,
Az ezerarcú nyár
táncolva mutatja meg magát!

Egyre hahotázik lelkemben a szó,
s babonáz szívemben az élet!
Hálával köszönlek Téged az égnek,
Az Egyisten szerelem-teremtő felének!

2006. május 26.

Szépre, bájra, másra

Írnék Neked, nem tudok,
Lelkemben szárnyaló angyalok
Dala hírdeti a reményt,
Mégis néma a szám.

Írnék Neked, nem merek,
Hol, mit, miként lehet
nem tudom, s nem mondja
senki sem, mit tegyek.

Írnék Neked, akarok,
De bénák vállamon a karok,
S konok mosollyal néz
A gyáva öntudat.

Ó, Teremtő Istenem,
mondd, mit érzek, mit remélek,
merre vezet az út, s mit súg a lélek?
Hol van a válasz, s kell-e az?
Változik az élet, vagy mindig mindig ugyanaz?
Szeretni egyet örökkön, vagy keresni, vágyni hűn?
Szeretni testet és lelket szentséged előtt, mondd bűn?
Hol vagy, miért oly kevésszer mutatod Magad,
Csupán ha az ember küzd, remél, önfelad,
Vagy önmaga sarába ragad?
Vagy ott vagy, ha mosolytól csordul a könny?
Mosolyogsz Te is odafönt? …

Engeded látni a nyíló bimbót,
Csillagrudat az égi hintón,
Erdőket és hegyeket,
Kinyitod a csukott szemeket
A szépre, bájra, másra,
Másként hogyan is találjon
Két ember egymásra?

2005. szeptember 10.

MEGTALÁLTALAK

Megváltó
Engedett
Görnyedt
Testbe
A földre
Lelkem
Által
Leltem
Társra
A mennyből
Létem
Akkor
Kezdődött,
mikor

2006. március

Ködmének között

Hetykén ült az alkonyi pír
A szemközti hegytetőn,
Majd nesztelen suhanva
Ereszkedett a völgybe le.
Ezer tündérarcú mén
Csücsült a háztetőn
a zsindelyközt apró
Gyönggyel fedve be.

Alszik a fény, akár
Kannában a tej,
Szakajtóban a gabona,
Vagy zsákban a krumpli.
A városi zűrzavar
Még nem hagy,
nem enged szabadon,
tisztán nyugodni.

Hegyek és völgyek,
Patakok és növények,
Öleljetek engemet!
Zavaros éltemben
két holdtöltényit
velem töltsetek!

2005. augusztus 7.

Látkép

Szinte ecsetvonásaz ég:
Izzó horizonton piruettet
Lejt az erdei sziluett!

2005.

Éj

Alszik az ember,
éled az erdő!
Kevesebb a veszély!

2005.

Szolgálj meg magadnak!

Ne vitézkedj
Tompa karddal
Hitehagyott
Nemzetem!

Őszinte szó
Szegje ajkad,
hadonászó,
csorba tőröd eltegyed!

Vedd magadhoz
Múltadat,
s azt okosan
birtokold!

Botor önhit,
S látszat lélek,
Viszályt, gőgöt
Meg nem old!

S ha tenni vágysz,
Mert megbújni
Már nincs erőd,
Légy példája szavadnak!
Láttatva igaz hitet,
erőt, s hazát, akkor
szolgáltál meg magadnak!

2005. június 7.

J. A.

A kerepesi-sírbozótban
Füleled az őszt, hogy suhog,
Léha vőlegény szeretővel andalog,
S kacag az est.

Bíbor köntösben felleg kószál,
félszáron platánlevél integet,
abszcintot szürcsöl egy lélek,
s a szél táncol a sírod felett.

2005. június 3.

Rend

Ha egyszer ismét fa lesz a házak helyén,
S az ember a fákon él,
Elfeledve, mi most oly fontos neki,
Akkor lesz újra rend!

Légyen egy perc csendesség,
S mindenki belátja, amit mondok!

2004. március 6.

Merengő

Mint lábát vesztett kis tücsöké
Bús éneket zeng hegedűm.
Elvágyódón mereng szemem.
Jelen nélküli történelem.

Völgyek, hegyek, mezők, s ligetek
Várják, hogy járjam ösvényeit,
De lábát vesztett kis tücsökként
Mit tehetnék ó mennyei Úr?

Kitekintek a havas fákra,
Kis templomos Golgotára,
Apró lényem belerezzen!
Mit sajnálom magamat?

2004. március 6.

Istennel jártam kegyben

Istennel jártam kegyben,
s volt ez egy pillanat.
Békéjének nagyságát adta,
de gyengesége lelkemnek
elvesztette ismeretlen tájakon.

Istennel jártam kegyben,
cselekedtem, mit lelkem akart,
nem volt szemfedőm,
semmi sem takart.

S most itt állok meztelen
ezer apró burok közepén.
Hová lett békém szent kegyelme,
hová lett eszközlőm ereje éntőlem?

Megértenem, hogy állagom nem
Magam vagyok oly nehéz!
De pislákol bennem a vágy,
lelkem tudja mit akar,
de a másik én bújkálni hív!

2004. október 10.

Hangulat

Egy hajlott gondolat
Suhant át a padsorok között,
s arrébb halk gyermekkacaj
közelébe érkezet.

Az apró kezek közt megpihent,
s visszatért az ősz szakáll mögé.
A gondolat ennyi volt:
Test a testemből, lélek az Istentől,
szépség a hitvesi ágyból,
fájdalom az elhagyott családból.

2004. október 26.

Elfeledett ormokon

Ünneplőbe kelt a város,
Ködfátyolba öltözött,
Anyja ölén Isten Jézus
e világba költözött.

Ki várja ma e születést,
Hol a lélek nem divat?
S ez ünnep matérián kívül
másra nem hivat.

S a mammon győzve
Tekint a halmokon,
De eszme, s erkölcs,
harcol ősi ormokon.

Gondolja végig
Kedves olvasó, mit üzen e gondolat:
Ünnep van, mindenen felül való!

2004. december

Szösszenet

Langyos szellő hazuttolja az őszt,
Derűs elmúlás sugarai játszanak
A lehulló lombok között.

2004. november 2.

Vágy

Körülölel a csend,
Az itt felejtett lélek
mégis zajos idebent.

Járkálok zord falak között,
Egy jó s egy zaklató énnel,
Esőt váró, simítást vágyó,
Tárulkozó, szikes szívvel.

2004. november 2.

Idő

A most, már a múlt,
S mit a most-ban
Jövőnek véltünk, a jelen.
Az idő így megyen.

2005. január 11.

Kárpátalja, édes haza

Kárpátalja, édes haza,
nézz nehéz sorsú fiaidra,
Adjál reményt, kitartást.
Isten bizalmát.

Magyarok sziklák között,
Isten színe előtt,
harcolnak a nemzetért,
a népi szellemért,
mit földhöz dagaszt a Porta,
nemzettségeket széjjel szorva.

Kárpátalja, édes haza,
nézz nehéz sorsú fiaidra,
Adjál reményt, kitartást.
Isten bizalmát.

Dicső Nép nézz magadra,
bízzál önmagadba',
Járj elől, s ne nézz hátra,
légy Isten sátra,
mi befogad, nevel, s véd,
Isten sátra légy!

Kárpátalja, édes haza,
nézz nehéz sorsú fiaidra,
Adjál reményt, kitartást.
Isten bizalmát.

Ne szíts átkot,
bárki bántott.
Ne szídd a sorsot,
mit Isten reád osztott,
Ne látszon orcádon bánat, fanyar,
légy igaz Magyar!

Kárpátalja, édes haza,
nézz nehéz sorsú fiaidra,
Adjál reményt, kitartást.
Isten bizalmát.

1997. június 18.

A dal ide kattintva meghallgatható a Misztrál együttes előadásában!

A föld gyermeke

Tükrök potyognak az égből,
áldott, apró cseppek.
Lehullva vizi folyammá lesznek.

Anyjuk a felhő, apjuk a szellő,
egyre több a kicsi tekergő.

Fogocskáznak, kergetőznek,
földre hullva levetkőznek.

Levetkőznek, szeretkeznek,
önkivűlten hemperegnek.

Hemperegnek, elvegyülnek,
a tömegben elmerülnek.

Elmerülnek, s itatnak,
növényeket fakasztnak.

S végűl anyaként élnek,
a föld gyermekének.

1997. december 1.

A Misztrál előadásában: http://www.youtube.com/watch?v=WmtTJZR5BmI




Korhadó padok között

Hűs köveken századok nyoma,
megkopott már az ősök kora.
Fények lopódznak töréseken,
szobrok állnak lőréseken.

Néma sorban gyertyák állnak,
nyiladoznak lelki szárnyak.
Amott egy lány zokogva térdel.
Vajon mit tett előző éjjel?

Bicegő koldus felfelé néz,
mintha e létet nem értené.
S itt ülök egy padban én is,
előttem kereszt, kérdés gyötör mégis:

Élek, de hogyan, miért és minek?
Halok, de miért, mikor, és kinek?
Élek, halok, hogyan, miért?
Élek, halok, minek, kinek?

Felült a lány, már nem zokog,
szemei még nem boldogok.
Még csupán szomorúan nyugodt,
de nyugodt, de nyugodt.

1998. június

Félreértés

Duruzsolnak a levelek,
unják, hogy csöndbe legyenek.
Sustorgó fellegek egymás köré gyűlnek,
bevetés előtti körtanácsot ülnek,

S miképp mind más vidék sarja,
tolmács kering jobbra meg balra,
de mivel e bölcs kicsit süket,
átkölti légi, ámbár fontos beszédüket:

hebeg-habog, félrefordít,
a tömeg tűr, majd ordít,
s miután súrlódnak a normák,
összemérik erejüket könnyed, harci formák.

Mikor egy felleg elesett,
könnyzápor hull egy keveset,
majd harcolnak tovább az éjben,
míg előbújik az összes csillag az égen.

1998. augusztus

Hogy vagyok?

akár a szélfútta fenyves,
melyben egy eltévedt madár,
mint hontalan vad,
kergeti a tűnt nyugalmat.

1999. február

Az élet dallama

Pihenjünk egy keveset,
legyen a csend a miénk,
akkor meghalljuk a dallamot,
amit az élet szaval nekünk,

pihenjünk egy keveset,
s legyen a béke velünk,
akkor megértjük a dallamot,
amit az élet szaval nekünk,

pihenjünk egy keveset,
s legyen a zene a miénk,
akkor taníthatjuk a dallamot,
amit az élet szavalt nekünk.

1999. április 12.

Üres bennem a bánat

elalvás küszöbén állok,
és a semmi tombol bennem,
mi az, amit rosszul tettem.

szemem száraz, és
nem ég benne tűz,
félek tőle, rémíszt, elűz.

fekete az ég, s teli a hold,
nem tudom, mi él, és mi a holt.

megüt a hőség, elnyomaszt az álom,
ezen éjjel a pirkadatot várom.

1999. május 30.

Az őszi lomb

Tél szaga van már a levegőnek,
s az ősz ott cikáz a lombokon,
hetyke lángnyelv tarlót éget
odakint a dombokon.

Piros padon öreg ember,
szemében ott a múlt hever,
nincsen benne semmi bánat,
szemébe egy fűz mesél.

Mesél a tavaszról, mikor született,
az aszályról, mikor szenvedett,
a nyárról, amikor szerették,
s a télről, mikor eltemették.

1999. november 2.

Megkopott harangszó

Fekete hold fényes égbolt mögött,
Viritó nap terem tövében.
Szellemjárta földön megcsendül a hang,
Delet ütött egy megkopott harang.

Isten felé fordul sok millió magyar,
Nándorfehérvár múltunk e hang.
Szárnyra kél s tanyát lel,
“ Miatyánk” szól tisztelettel.

Áll a munka vagy csak állt,
Emlék csupán az emlékezés?
Rohanó tájba bámul az utazó,
Megfáradt egy óramutató.

2003. február

megzenésített változat: www.misztral.hu/online.htm (Megkopott harangszó lemez)

Fekete hold

Fekete hold
Fényes égbolt
Kéklő Azúr
Letekintő égi Úr

Kormos lélek
Férges étek
Fény ablakon
Szerelmesek pamlagon

Fogan a tett
Emberré lett
Tisztuló lét
Utolsó égi segély

Béke a hon
Gazdagodó
Bolond ember
Istent, semmit nem tisztel

Fekete hold
Felleg égbolt
Szomorkodó
Letekintő égi Úr

2003.augusztus

Negyedszáz

Egy negyedét a száznak
esztendőben megéltem.
Voltam ezalatt gyermek, serdülő, kamasz.
Becsöppenve e szűk világba,
felnőttként a lét jó, bár nem ugyanaz.

Iskoláim végén önmagam keresve,
Szüleimnek hála, tán embernek nevezve
Kezdődjék el, mit nekem szánt az ég.

Tennivaló bőven akad!
Add Uram, hogy jól tegyem,
Mi általad, s általuk belőlem fakad.

A szeretet, mit kaptam, tovább tudjam adni,
egy emberként másért küzdeni bírjak,
Páromat, ha rendel az ég,
szerelemmel szeretni tudjam,
gyermekáldást, ha kapok,
felelősséggel fogadjam.

Betegségem, ha lészen,
bátran viselje testem,
lelki békémet,
a sátán kikezdeni ne merje.
Adj kérlek áldást
Porszemnyi éltemre,
Légyen értelme, hogy vagyok,
Akkor is, ha én nem tudom.

2003. december 5.

Rend

Honol a csend
Béke és rend
Alvó csésze idebent

Nyugodt lélek
Fehér élet
Éji lepke éled

Ívelő zene
Fantázia mese
Apró csillagos este

Alvó ember
Nyugodt lelke
Éberen őrködik.

2003. december 8.

"indulás"

Ezúton elindítok útjára néhány gondolat-foszlányt. A blog jó lehet önkifejezésre, sőt megkockáztatom, hogy önhittségre vezető eszköz is lehet, így óvatosan puhatolózok.
Megteszem, amin már régóta gondolkodom, s kitanulom ezt a műfajt. A szösszenetek, melyeket itt elhelyeznék, vers-szerű írások, melyek csupán arra hivatottak, hogy gondolatokat ébresszenek.
Fogalmam sincsen még arról, miként lehetne csoportokba foglalni a verseket, vagy hogy kronológiába kerüljenek-e fel, de majd valahogy kialakul.